itt a káosz kapitány..

 nem egy elveszett véreb,
az anarchia földje ahová én elvezetnélek.
az ördögnek felajánlanám a lelkedet végleg,
ellepnének a démonok, mint a termeszek, téged...

óh bolond dráma! nem feled örökre, aki lát!

hogy űzi folyton a tömeg,
s nem éri, fantomát,
és körben űzi, s visszatér,
nem éri sohase;
bűn, őrület és szenvedély:
ebből áll a mese!

túl a hazugságok tengerén..

kitől félsz, ha már mindenki elhagyott?
kitől kérsz, ha minden bank bezárt?
oh, szólsz e még, ha kész a leltár, bár még élnél,
már nem élsz..

- nem tudom - mondta -, nem azért vannak-e kivilágítva a csillagok,

hogy egy napon mindenki megtalálhassa a magáét. nézd csak, az ott az én bolygóm.
éppen fölöttünk... de milyen messze van!
     - szép csillag - mondta a kígyó. - mit keresel itt?
     - nézeteltérésem támadt egy virággal - mondta a kis herceg.
     - hajaj! - mondta a kígyó.
     és sokáig hallgattak.
     - hol vannak az emberek? - kérdezte később a kis herceg. - itt a sivatagban
olyan egyedül van az ember..
     - nincs kevésbé egyedül az emberek közt sem - mondta a kígyó...

nyisd ki a szemed végre..

lassan elnyel a magad köré teremtett mocsár..